Rólunk

Az Alapítvány célja

Elsősorban, de nem kizárólag a nehéz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalkorúak és nappali tagozaton felsőfokú tanulmányokat folytató fiatal felnőttek életkörülményeinek, valamint életminőségük javítása, támogatása. Szabadidejük hasznos eltöltésének segítése, kulturális integrálódás elősegítése. Felkelteni az érdeklődésüket a színházba járás, a színházi kultúra iránt, remélve, hogy minél több fiatal kerülheti el az alkoholt, a drogot, az utcai bűnözést.

Küldetésünk

A Dedori alapítvány 2021 ben alakult meg a mi tragédiánk által. Azzal a céllal jött létre, hogy támogassunk olyan fiatalokat, akik a lányunkhoz hasonló érdeklődést, vonzalmat éreznek a kultúra főként a színház iránt, de anyagilag segítségre szorulnak.

Gyermekvédelem

Az alapítvány gyermek és ifjúságvédelmi, bűnmegelőzési valamint egészségvédelmi programok szervezésében, megvalósításában is részt vesz.

Iskolai szervezések

Diák- és szabadidősport rendezvények szervezését is végezzük iskoláknak.

rászorulók felkarolása

A nehéz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalkorúak és nappali tagozaton felsőfokú tanulmányokat folytató fiatal felnőttek életkörülményeinek, valamint életminőségük javítása, támogatása.

környezetvédelem

Céljaink közé kiemelt fontossággal bekerült a környezetünk védelme, célünk, hogy elősegítsük a fenntartható fejlesztések megvalósulását, törekedjünk a társadalom minél egészségesebb boldogabb életének megteremtésének segítésére.

Céljaink

Célunk a fiatalok támogatása, szabadidejük hasznos eltöltésének segítése, kulturális integrálódás elősegítése.

Kultúra

Felkelteni az érdeklődésüket a színházba járás, a színházi kultúra iránt, remélve, hogy minél több fiatal kerülheti el az alkoholt, a drogot, az utcai bűnözést.

természetvédelem

Környezetvédelem, természetvédelem, természetjáró túrák népszerűsítése, társas játékok összejöveteleinek támogatása. Reméljük, értéket teremtünk számukra.

Sport célok

Sport események, rendezvények szervezése és hátrányos helyzetű, de tehetséges fiatalok sport karrierjének támogatása.

társadalmi és egyéb szervezetek

Céljainkkal összhangban működő más társadalmi és egyéb szervezetek, magánszemélyek ilyen tevékenységét figyelemmel kísérjük, és azokban részt veszünk. Az alapítvány politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól független, de támogatja a céljaival összhangban működő más társadalmi és egyéb szervezetek működését.

Néhány dolog, amit az Alapítványunk végez

Fiatalok támogatása, szabadidejük hasznos eltöltésének segítése, kulturális integrálódás elősegítése.

felkarolás

Fiatalok támogatása, szabadidejük hasznos eltöltésének segítése, kulturális integrálódás elősegítése.

Karitatív

Alapítványunk karitatív tevékenységet is végez a kultúra és művészet területén fiatalok megsegítésére.

szervezés

Alapítványunk művészeti, közművelődési rendezvényeket szervez és támogat anyagi illetve más módon.

pályázatok

Célunk a nehéz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalkorúak életkörülményeinek javítása 

Megvalósult projektjeink az elmúlt időszakban

Tekintse meg a kölönböző kultúrális, szociális és sport területeken elért sikereinket.

Legfrisebb híreink, eseményeink

Híreket a kapcsolódó szervezetek oldalairól is közzé teszünk, illetve a saját eseményeinkről is folyamatosan tájékozódhat.

Egy csodás est képekben. Ezzel az esttel indult útjára a Dedori alapítvány. A Dóra művész barátai egy gyönyörű musical estet hoztak létre a kedvenc dalaiból. Szélpál Szilveszter Károlyi Krisztián Gömöri Krisztián Szilágyi Annamária Járai Máté Nagyon Köszönjük! Gyönyörű volt
Nagy örömünkre sokszor láthatunk örömteli boldog kis arcokat. Főleg, ha meglepetésként sikerül őket összehozni a műsor után a szereplőkkel. (Mert megígértük a lányunknak, hogy sok csodát teszünk) Olykor napokon át jönnek a szülőktől a pozitív visszajelzések. Ilyenkor érezzük, hogy megérte ezt az alapítványt létrehozni. Nagyon hálásak […]
Örömmel tapasztaljuk, hogy a gyerekek szívesen jönnek színházba és az érdeklődés egyre nagyobb. Jó érzéssel tölt el minket, hogy a mai világban igény van a kultúrára, a minőségi idő eltöltésére. Többen jelezték, akik már eljutottak az alapítvánnyal színházba, hogy jönnének még ha lenne rá lehetőségük. Szívmelengető […]

Lépj velünk kapcsolatba

Keress bennünket Facebook-on is!